2008 április 18. | Szerző: N.Zita

 Nem is tudom mit mondjak…tegnap olyan feszültség volt bennem, hogy majdnem szétrobbantam. Szombat óta nem láttuk egymást…még jó, hogy ingyen telefonunk van, egyfolytában azon lógtunk. Tegnap együtt voltunk, sajna csak egy órát. Amikor kérdeztem miért megy már azt mondta…”tudod a héten nyugodtan szeretnék dönteni, nem akarok rohanni”. Csak hallgattam, nem válaszoltam…megfogadtam, hogy nem kérdezek rá, csak vasárnap, ha addig nem mond semmit. Nehezen bírom, kissé ideges is vagyok emiatt.

Ma délután beszélgettünk…

-Le kell vágnom a hajam, hogy vasárnapra  szép legyek.

-Talán nősülni készülsz?

-Igen, vasárnap megkérem a kezedet.

-Jó én már úgyis egyszer megkértem a tiedet.

Aztán másról kezdtem beszélni. Nem tudom mi lesz. Nehéz ezeket a gondolatokat szavakba foglalni. Pláne ilyen lelkiállapotban.

Remélem jövő héten már sokkal jobban leszek, és mással is tudok már végre foglalkozni, mert már két éve érdemben nem csinálok semmit, folyton csak vele foglalkozom, gondolatban, telefonon, élőben…Nehéz így dolgozni.

Névtelen levél

2008 április 13. | Szerző: N.Zita

 Tegnap délután váratlan dolog történt. Kedvesem felesége kapott egy névtelen levelet,amiben felvilágisították rólunk. Nagyon megdöbbentett a dolog, azóta szinte remegek, fáj a fejem, szorít a szívem, nem alszom, nem eszem. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miért…mármint miért csinálom a problémát magamnak….végül is én egyedül vagyok…tudom belementem egy viszonyba egy nős férfivel…így ketten vagyunk benne. Tegnap ők kitárgyalták a dolgaikat, nekem nem mondta el a párom miről is volt szó…azt az ígéretet kaptam, hogy ezen a héten száz százalékig lerendezik a dolgokat, mert most már olyan dolgok vannak amit nem lehet elmismásolni. Kiakadtam mert letagadta, hogy együtt vagyunk, megalázónak tartom, ezt hangoztattam is…arra kért ha már eddig kibírtam ne rontsuk el az utolsó héten. Megpróbálhatom, ha csak egy hét…kevesebb mint két hónap, amiről tegnap írtam. A felesége ugyan nem hiszi el neki az egészet, de nem is tudom miért is tagad…mikor egy hét után meg hozzám akar költözni…akkor teljesen nyílvánvaló lesz…biztos senki sem azt fogja gondolni, hogy most jöttünk össze…kisvárosban élünk.

Arról az emberről pedig meg van a véleményem aki ilyeneket csinál…nem mondom gondolatilag bennem is végigfutott, hogy pont kerüljön így vagy úgy az egész végére, de megtenni nem tudtam volna. Miért is avatkozik be egy kívülálló ember két (három) ember magánéletébe, még ha jót is akar…vagy ha rosszat is…a levélből a “jó szándék” vezérlése árad…”nem akarom, hogy az orrodnál fogva vezessenek…több vagy ennél…”. Vagy ha annyira jót akar álljon oda szemtől- szembe…mégis csak gerincesebb a dolog. Habár a mai világban gerincről beszélni nem lehet…én sem vagyok gerinces ha nős pasival vagyok, ő sem az ha nem vállalja a tettét, letagadja a kapcsolatunkat…pedig én vagyok az a nagy szerelem az életébe…nagy betűkkel…akkor miért nem vállal fel…szóval nem tudom mit gondoljak. Nem akarok kombinálni, én hiszek neki, bízom benne, érzem az érzéseit.A levélben szó volt arról is, hogy ő társaságban kijelentette, hogy engem szeret és ha választani kéne engem választana…ezt nem is tudtam…de így volt.

Most nagy izgalommal várom a jövő hét történéseit…próbálok nem beszélni majd róla, de nagyon izgat, hogy mi is történik a háttérben…végül is az én sorsom is eldől, és én nem tehetek semmit, se ellene, se érte…azt mondta ne izguljak…hát igenis izgulok.

Kezdet

2008 április 12. | Szerző: N.Zita

 Hát megtörtént ez is. Régóta terveztem a “naplóírást”.Most itt vagyok.Mint minden kezdet, ez is nehéz…Nem is tudom, hogy kezdjek bele.

Kislánykoromban írtam naplót, gyűjtöttem verseket, idézeteket…őrízgettem őket, hogy majd talán lesz valaki akinek ezeket megmutathatom, átadhatom. Csak…történt valami…megváltoztam…és eldobtam őket…egy férfi miatt aki nem érdemelte meg, hogy szeressem -már nem vagyok vele- az őrületbe kergetett a féltékenységével.Még ezeket a dolgaimat is betegesen utálta…hát eldobtam, lássa mennyire szeretem őt, nem foglalkozom a múltammal. Pedig a múlt életünk része és nem “dobhatjuk el” csak úgy egyszerűen. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy az eddigi életem is én vagyok és ezzel együtt vett el…s ha akarnék sem tudnék rajta változtatni…nem értette, sértésnek vette. Hamar rájöttem ebből a kapcsolatból egy jó sülhet ki, ha kilépek belőle…ehhez viszont sok idő kellett…tíz év telt el az életemből úgy, hogy teljesen feladtam magamat, mindent úgy csináltam ahogy ő akarta, csak a békesség kedvéért…Aztán jött egy férfi az életembe aki figyelt rám, mellette nő voltam, vagyok. Rávilágított mennyire rossz amit csinálok…”KELL EZ NEKED?”- Nem! Léptem…elváltam. Együtt terveztük a jövönket.Ő még mindig házasságban él.Két és fél éve várok rá.Február 29-én kimondta a feleségének, hogy ez így nem mehet tovább váljanak el…de még ott van…remélem már nem sokáig. Együtt akarunk élni, telket nézegetünk, építkezni szeretnénk. A pénzügyeket már lerendezték, most van az érzelmi “elszakadás” a gyerekétől – ezt mondja.

Már nagyon nehezen bírom, fáj minden elválás, nem találkozás…ma délelőtt is velem volt, ezek boldog órák…néha csak percek…viszont ezek is egyre fájdalmasabbak, mert tudjuk, hogy mindjárt vége és megy “haza”.

Most egyedül vagyok…rossz ez így…hiába engem szeret ha nem mellettem alszik el és ébred fel.Most már közelgünk a végéhez, mármint a kapcsolatunk ezen formájához.Ha kibírom…márpedig ki kell ezt a két hónapot…SZERETEM